Gyermeink és a való világ
2013 október 23. | Szerző: Zahír
A facebookon olvastam a következőket.:
Szent-Györgyi Albert, 1930-ban írta a következő sorokat: “Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér. És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük. … Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel. Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka). És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki. Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom.” (Tudatos szülők iskolája)
Bizonyára sok igazság van a fenti sorokban, ezt nem is vitatom. Mégis, szülőként is pedagógusként is szeretném, ha nem ezek jelennének meg a neten, illetve a médiákban.
Nem kívánom elemezni a sorokat, csak néhány gondolatot írnék le a fenti a sorokkal kapcsolatban:
– Azokban az iskolákban, ahol a pedagógusok tudatosan használják a modern pedagógiai módszereket, a gyerekek igenis nagyon jól érzik magukat.
– Mindig elfelejtődik, hogy már ősidők óta feladatai vannak a gyerekeknek. Nagyon-nagyon régen, mikor még nem jártak iskolába a gyerekek, akkor pl. állatokat őriztek, segítettek a ház körül, és biztos vagyok benne, hogy nem hagyták őket heverészni, meg alukálni 10-ig, mert szegény gyerek… ki kellett vennie a gyermeknek is a részét a feladatokból, ennyi, erről szólt a dolog. Pedagógiai szempontból is helyes mindez, hiszen a felelősség, a kötelességérzet kialakulása lehetetlen a nélkül, hogy feladatokat adnánk a porontyunknak, Na, nyilván nem libát őriztetünk vele… de ki tudja, melyik családnál mi a feladat.
– Nagyon tisztelem és magam is hasznosítom a munkám során az alternatív pedagógiákat, de be kell látni, hogy kellene valami új, valami igazán korszerű iskola az új generációk számára. Olyan iskolára gondolok, ahol a nevelési feladatok és a tanulás értéke, becsülete összhangban van. Nyilvánvaló, hogy erre a frontális oktatási módszerek alkalmatlanok, viszont a túlságosan nagy liberalizmusban sem hiszek.
– Ma Magyarországon, kevés olyan iskola lehet, ahol a gyermek egészségét az iskola veszélyezteti. Végig kellene gondolni -akár segítséggel -, hogy a reálisak e a család elvárásai az iskolával és a gyermekkel kapcsolatban, megfelelő e nevelési irányultság, és ennek egyáltalán a választott iskola megfelel e. Valószínűleg nem tud egyetlen iskola sem azonosulni a napi késésekkel, a rendszeres felkészületlenséggel. Mindent meg kell, lehet beszélni, de vannak keretek, amiket be kell tartani. Na, és szülőként sem szabad belekényelmesedni az iskolába.
– Ha mégis kétségeink támadnak, gondoljunk bele, milyen világban élünk. Vajon ebbe hogyan fog óvott, féltett gyermekünk beilleszkedni. Az álmokon túl, látjuk e, hogy aktív részese lehet a felnőtt társadalomnak…. Iskolásként a kötelességeivel, feladataival hogyan áll, és mi hogyan segítünk neki, megérti e, hogy Neki bizony vannak feladatai…
– Mert végülis felnőtt lesz, ha akarjuk, ha nem eljön az idő… és akkor el kell engedni, mert ez az élet rendje… engedjük el úgy, hogy visszanézve tudjuk, hogy érte, megérte 🙂
Anya tanul
2013 október 3. | Szerző: Zahír
Hiszek abban, hogy van a értelme, értéke a tanulásnak. Ez az alap. Innen indultam el tanítóként, itt tartok anyaként, nőként, emberként.
Folyamatosan tanulok.
Tanulok a munkahelyemen a gyerekektől, a kollégáktól. Tanulok a saját gyerekeimtől, a páromtól… másokról, más dolgokról, magamról…
Na, és tanulok egyetemen.. és sokat tanulok magamról, meg arról, mennyire ki lehet rázódni (huh nem jó kifejezés) a tanulásból.
Amikor elkezdtem, azt hittem lesz értelme, közben kiderült talán nem, de már nem lehet abbahagyni…
Nagyon szeretnék mindenhol ott lenni minőségileg… azt hiszem lehetetlen. Most a lakás úszik… esténként a gép előtt ülök, határidős dolgozat, közben jön az újabb feladat (az internet csodája), borul a tervem, hogy határidőre leadjam a dogát. Közben meg bizonytalanul is csinálom, mert nem mindent értek, nem mindennel értek egyet. (mindig lázadok)
Fáradt is vagyok, és különben is. El szeretnék heverni a kanapén, és semmit nem akarok csinálni.
Stressz helyzetben rágyújtanék, de nincs itthon cigi, mert ugye nem dohányzom. Ezért eszek. Bármit. Aztán igyekszem nem enni, Semmit.
Eszembe is jut, hogy tornázni kéne, de fáradt vagyok és tanulnom kell.
Ami időm marad, azt a lányokkal töltöm.
És ettől már nem leszek annyira fáradt, és mosoly lesz az arcomon…
Ti tanultok? Hogy csináljátok? Nincs néha elegetek? BRRRR
Gyermekeink kérései
2013 szeptember 29. | Szerző: Zahír
Anyukám! Apukám!
Ha ma kihagyod a beszélgetést, az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kérem.
Ha ma nem ülsz velem oda a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már nem is kérem.
Én ma vagyok gyerek, s nem pótolhatod be az önfeledt legozást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra.
Ha ma kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán talán mát a meghitt beszélgetéseket sem igénylem.
Ha most nem sétálsz velem kézenfogva, akkor pár év múlva végleg elengedem a kezed, és a kapaszkodó nélkül elsodródhatok.
Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai.
Téglák ezek, amelyből, és amelyre felnőtt élet épül.
Ha sok tégla hiányzik, labilis az építmény.
- Add nekem az idődet!
- Higgy nekem, bízz bennem! Irányításoddal jó utat fogok választani. Ha magam mellett tudlak, nem történik velem semmi rossz.
- Szeress és hagyd, hogy szeresselek! Szeress akkor is ha rossz vagyok. Jó érezni a szeretetedet akkor is, ha például tudom, nem tetszik neked a viselkedésem.
- Bocsáss meg nekem! Fejezd ki megértésedet, ha tévedek. Add értése,re, hogy mindig van lehetőség, hogy újra kezdjek bármit. Engedd meg, hogy tetteimért én vállaljam a felelősséget. Javíts ki és mondd el ha tévedtem, de ezt ne mások előtt tedd. És kérlek, ne hasonlits engem soha másokhoz(különösen a testvéreimhez, barátaimhoz nem mérj.)
- Ne vegyél nekem olyan dolgokat, amelyekre valamikor te hiába vágytál. És ne érezz bűntudatot, ha nem tudsz megadni mindent, amire fáj a fogam(néha csak azért kérek valamit, hogy kiderüljön számomra hol a határ).
- Kérdezd meg, úgy igazából, hogy mi történt az iskolában. És figyelj arra, amit mondok ilyenkor. Beszélgess velem arról, hogy mit gondolok. Érdeklődj, hogyan oldom meg a feladatomat. Vitasd meg velem a terveimet. Bátoríts a választásaimban. És dícsérj bátran, ha megérdemlem. Ha meg tévedtem, terelj a jó útra.
- Büntess meg, ha rosszat teszek. (Meg kell tanulnom különbséget tenni a jó és a rossz között.) A büntetés után viszont bocsáss meg. Ismerd el, ha jót cselekszem. Sose parancsolj nekem, inkább kérj tőlem, mert a kérés az összetartozásunkat erősíti.
- Bánj velem úgy, mint a legjobb barátoddal. Figyelj rám, ha szeretnék megbeszélni veled valamit. Még gyerek vagyok ugyan, se nekem is vannak gondjaim, szorongásaim, aggodalmaim. Kérlek, vedd figyelembe a bánatomat és a fájdalmamat.
- Erősíts meg abban, hogy szeretni fogsz, bármi történjen is.!Hogy a részed vagyok, valami különös érzelem, a szerelem teremtett.
- Taníts meg engem is a szeretet képességére. Adj hitet és nevelj belém bizalmat az emberek iránt. Hogy társat találjak majd, hogy a nagyvilágban és a hazámban otthon érezhessem magam.
Köszönöm : https://sites.google.com/site/alapozoterapiaeger/versek
Tévedések és a de…
2013 szeptember 29. | Szerző: Zahír
Elhatározásom nagyon komoly, hogy a gyereknevelés egy új-régi irányáról írom ezt a blogot, mégis összezavarodtam kicsit, amikor a kollégáimmal beszélgettem erről.
Tudjátok, mindenre van “de”, és sokszor mindegyikben van némi igazság.
Az alapfeltevésem, hogy a gyerekek alapvetően jók, olyanok, mint a csiszolatlan gyémánt. Természetesen nem lesz mindenkiből milliókat érő drágakő, de “csodás fényű emberke” bárkiből lehet. Nem akarok tudományosan utána sem nézni a dolognak, egyszerűen az érzéseimre hagyatkozom. Az én két gyermekem alapvetően teljesen különböző személyiség (várandóságom idején is más lelkiállapotban voltam ugyan, a születésük körülményei is mások voltak, noha ugyanazon hónapban születtek, 6 év és egy hét eltéréssel). A nagylányom egy viszonylag “minta” gyermek. Könnyű volt vele kisgyermekkorában, hiszem, hogy a kamaszkort is szeretetben hidaljuk át. A szabályokkal sosem volt baja, mindig szívesen követte a felnőttek utasításait. Hamar felismerte a jó és rossz közötti különbséget, bár sosem volt szükség arra, hogy különösebben fegyelmezzem. Na és a kicsilány 🙂 Ő teljesen más, mosolyra húzódik a szám, ha csak rá gondolok. Nem a szabálykövetéséről híres, és valahogy mindig azt érzem vele kapcsoltban, hogy mennyire van jogom rákényszeríteni a dolgokat, hiszen olyan különleges kis személyiség. Nem szeretnék többet faragni belőle, mint amennyit feltétlenül szükséges. Ez az igazi művészet, nem igaz?
Kicsi koruk óta vannak bizonyos alapvető szabályok, amiket betartunk, és igen, rajtam múlik, hogy ehhez mennyire ragaszkodunk. Szerencsénkre az oviban és a suliban nagyon jól érzik magukat, jól kijönnek gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt. De vajon ez mennyire tudható annak, hogy nem hajtottam be a fejem semmilyen nevelési irányzatnak, hanem a saját elveim szerint működtünk? Mennyi tudható be nekik és mennyi nekem? Nem lesz válasz a kérdésemre. Véleményem szerint a 0 és 3 éves kor között sok minden eldől, ezért sokat szeretném beszélni arról, hogyan kellene foglalkozni az édes apróságainkkal.
Na és hol volt a sok de?
Azt gondoltam, hogy a gyereknevelés egyszerű. Néhány szabályt betartunk és betartatunk, szeretetben és békében próbálunk élni, igyekszünk mindig életben tartani a humorérzékünket és láss csodát, működik a család, a gyerekek szépen fejlődnek… de… mi van azzal, hogy a felnőttek hogyan tartják be a szabályokat? Milyen szabályokat tartanak be a felnőttek? Sokszor sajnos még az óvodai, iskolai szabályokat sem tudják a szülők betartani. Örök problémám például, hogy legyenek szívesek 3/4 8-ra beérni, hiszen ez a gyermek érdeke.
Mi az amit elvárhatunk a gyermektől? Mi az amit magunktól várhatunk el?
Hányszor mondjuk, hogy de és hányszor ismerjük be, hogy tévedtünk.
Nem tudom, hogy igazam van-e azzal kapcsolatban, hogy hogyan neveljük a gyerkőcöket. Az biztos, hogy a felnőttek példája az nagyon meghatározó. Az pedig sosem mentség, hogy de én is… és de én sem… mert nem felmentéseket kell keresnünk. Nekünk is be kell érnünk a munkahelyünkre időben. Miért is hozzuk olyan helyzetbe a gyermeket, hogy elkéssen és rosszul érezze magát (Higgyétek el a tanító nénik türelmesek, ha ez félévben egyszer fordul el, bár nem tudom ki mit szólna, ha a tanító néni nem érni be..)
Megtanítjuk, hogy szépen menjünk át a zebrán, de ha rohanunk, fogjuk a gyerek kezét és egyáltalán nem érdekel minket a zebra vagy a lámpa. Kamasz gyermekünk mindig sietősen jár majd, biztonsággal engedjük majd egyedül?
Biztosan ezer és ezer ilyen példátok van nektek is. Sokszor nem vagyunk jó példák, azt hiszem. Az egyik kolléganőm azt is mondta -saját tapasztalatából -hogy a hülyeséget hamarabb megtanulják a gyerekek, hamarabb átveszik a linkócibb dolgokat, mint a jókat. Ki tudja miért van ez? Egy biztos, ha magunkra és a saját életvezetésünkre odafigyelünk, azzal sokat teszünk gyermekeinkért, a felnövekvő nemzedékért is. :))
Anya, Nő, Önmagam
2013 szeptember 26. | Szerző: Zahír
Sok minden történt az elmúlt napokban, ami megerősítette bennem, hogy nem maradhat ez így. Ki kell mondanom a sok gyerekneveléssel, anyasággal kapcsolatos gondolatomat.
Tanítónő vagyok. Sok családdal van, volt kapcsolatom az elmúlt években. Nem mellesleg magam is ÉDESANYA vagyok, igen csupa nagy betűvel.
Ismerkedtem alternatív nevelési irányzatokkal, sokáig nagyon vonzott a Waldorf oktatás. Még ma is sok számomra kedves, és jól alkalmazható motívuma van, de elavultnak tartom. A sajnálatos az, hogy a magyar köznevelés jelenlegi állapota nem teszi lehetővé újabb alternatívák kivirágzását, de erről még sokat fogok írni a jövőben.
Szeretnék szólni a várandós anyukákhoz is, és a kisbabás mamikhoz is. Hiszem, hogy a 0-3 éves kor közötti időszak az egész életünkre nézve meghatározó. Szeretném végre elmondani, hogy mennyi helytelen dolgot mondanak neves és elismert emberek az anyukáknak, amiktől, amik miatt néhány év múlva az egész család szenved. Nem véletlen, hogy sok szülő 2., 3, osztályos gyermekével sajnos már nem tud mit kezdeni, elviselhetetlenné, kezelhetetlenné válik a kapcsolat. Ki tudja miért, hiszen az édesanyák a legtöbb esetben a legjobbat szeretnék apróságuknak…. vannak válaszok (de persze erre sincs szentírás)
Anyának szóló, de nem csak az anyaságról szeretnék írni. Beszéljünk magukról is. Nehezen hagyom itt a családot egy csajos este kedvéért, pedig érzem, néha kéne. Mégsem megy… imádom a divatot, de mindig fogyóznék…. keresem jó ruhaüzleteket… a jó sminkcucokat… imádok enni… és egyszer bevallom lelkiismeret furdalás nélkül aludnék délig 🙂
Nem számítok arra, hogy nagy olvasótábora lesz ennek a blognak, mégis fontosnak tartom, hogy elmondjam végre: Anyukák újabb módszereket kell bevetnünk, hogy olyan gyerekeket neveljünk, akikből komoly, aktív, dolgozó felnőttek lesznek.
Minden problémát persze nem oldunk meg, de újabb utakat jelölhetünk ki, a gyereknevelés új oldalát ismerhetjük nem. Abból talán baja még senkinek nem volt. Nem igaz?
Helló Világ!
2013 szeptember 26. | Szerző: Zahír
Üdvözlet a(z) Cafeblog honlapon. Ez az első bejegyzés, amelyet a Cafeblog előkészített a honlap tulajdonosának. Törölhető, tetszőlegesen szerkeszthető, és már kezdődhet is a honlap tartalommal történő feltöltésének szép és fárasztó folyamata!
Sok sikert!
Mert egyébként igenis vicces vagyok :)
2013 október 23. | Szerző: Zahír
Na, szóval az úgy volt, hogy olvastam Lustanyut. Ki ne olvasta volna?
Hát igen, a való életben én is vicces vagyok ám! Most komolyan. és mindig is tudtam, hogy ez mán énbelőlem írásban sosem fog kijönni. Ezért gondoltam, hogy szólok. Csak, hogy tudja a világ, nem a véresszájú tantónéni vagyok ám, hanem sokoldalú személyiségembe a táncos, az anya, az énekes, és humorzsák egy személyben. De legfőképp sárkány, takarítónő, és gányoló…
Az én életem is katasztrófa hegyekkel van tele, melyeken alagutakon keresztül vezet az út, a semmibe.
Nem hiszem, hogy humorosan elő tudnám adni, hogy az történt velem a héten, hogy Judit néni, a gyerek ofője, családlátogatásra szándékozott jönni hozzánk. Jutka néni, a könnyebb tájékozódás érdekében szállítást igényelt, de még mindezek előtt, Tüchtig házianyaként, oly módon vakarásztam ki a lakást, hogy a mindennapi bája megmaradjon (rendezett kupi?). Indulnék, de Tüchtig még mindig porolgat, készülget. Wc tetőn porcica -honnan, honnan nem- , Tüchtig tenyérrel seper, mire órási vértócsa a tenyérből. Azonnal végigfutott bennem:
Embernek gyógyszer, gyógyszer leesik, üveg eltörik, megvágod, megvágod, hagyjál már akkor mi van… megvágtam basszus, és indulnom kell..ááááá
Esélytelen volt beragasztani, egy textilpelenkába csavartam a kezem, a kezem ügyébe akadó valamivel feltöröltem a vért… mert nem egy gyilkosságra jön ugye Jutka néni helyszínelni..
Bevágom magam a kocsiba, basszus kezet kell vele fogni, de melyikkel? Egyikkel sem, a másik is tök véres. Az iskolánál lenyalogattam a vért a kezeimről, mert persze papírzsepi most sem volt nálam.
Kézfogáson túl -jaj elnézést, elmarad…-, kocsiba be, zene üvölt… halkabbra veszem… gyerek üvölt, mert csak mondja, mondja.. kikapcsolnám…jaj, hol is kell?
Az első benyomás…még jó, hogy Jutka néni biztosított róla, hogy Ő is tök béna… na de ennyire????
Oldal ajánlása emailben
X