Mert egyébként igenis vicces vagyok :)

2013 október 23. | Szerző: Zahír

Na, szóval az úgy volt, hogy olvastam Lustanyut. Ki ne olvasta volna?

Hát igen, a való életben én is vicces vagyok ám! Most komolyan. és mindig is tudtam, hogy ez mán énbelőlem írásban sosem fog kijönni. Ezért gondoltam, hogy szólok. Csak, hogy tudja a világ, nem a véresszájú tantónéni vagyok ám, hanem sokoldalú személyiségembe a táncos, az anya, az énekes, és humorzsák egy személyben. De legfőképp sárkány, takarítónő, és gányoló…

Az én életem is katasztrófa hegyekkel van tele, melyeken alagutakon keresztül vezet az út, a semmibe.

 

Nem hiszem, hogy humorosan elő tudnám adni, hogy az történt velem a héten, hogy Judit néni, a gyerek ofője, családlátogatásra szándékozott jönni hozzánk. Jutka néni, a könnyebb tájékozódás érdekében szállítást igényelt, de még mindezek előtt, Tüchtig házianyaként, oly módon vakarásztam ki  a lakást, hogy a mindennapi bája megmaradjon (rendezett kupi?). Indulnék, de Tüchtig még mindig porolgat, készülget. Wc tetőn porcica -honnan, honnan nem- , Tüchtig tenyérrel seper, mire órási vértócsa a tenyérből. Azonnal végigfutott bennem:

Embernek gyógyszer, gyógyszer leesik, üveg eltörik, megvágod, megvágod, hagyjál már akkor mi van… megvágtam basszus, és indulnom kell..ááááá

Esélytelen volt beragasztani, egy textilpelenkába csavartam a kezem, a kezem ügyébe akadó valamivel feltöröltem a vért… mert nem egy gyilkosságra jön ugye Jutka néni helyszínelni..

Bevágom magam a kocsiba, basszus kezet kell vele fogni, de melyikkel? Egyikkel sem, a másik is tök véres. Az iskolánál lenyalogattam a vért a kezeimről, mert persze papírzsepi most sem volt nálam.

Kézfogáson túl -jaj elnézést, elmarad…-, kocsiba be, zene üvölt… halkabbra veszem… gyerek üvölt, mert csak mondja, mondja.. kikapcsolnám…jaj, hol is kell?

Az első benyomás…még jó, hogy Jutka néni biztosított róla, hogy Ő is tök béna… na de ennyire????

 

Gyermeink és a való világ

2013 október 23. | Szerző: Zahír

A facebookon olvastam a következőket.:

 

Szent-Györgyi Albert, 1930-ban írta a következő sorokat: “Hogy csak az lehet igazán ember, aki igazán gyermek is tudott lenni, az régi igazság. Hogy csak az egészséges ember lehet igazán hasznos tagja a társadalomnak, ahhoz kétség nem fér. És mi kikergetjük hideg, sötét téli reggelen fél hét órakor kis gyermekeinket meleg ágyukból, hogy elzavarjuk őket az iskolába, ahol mozdulatlanul, rettegésben töltik el zsenge éveik nagy részét, ahol egészségtelen, félénk, 10 éves felnőtteket faragnak belőlük. … Ami itt folyik, ellenkezik nemcsak a fiziológia és orvostudomány, de ellenkezik az emberi józan ész legelemibb követelményeivel. Ami pedig az öt órai oktatást illeti, én magam ugyancsak szellemi munkához szokott tudós ember vagyok, de én képtelen vagyok tovább, mint két óra hosszat előadásra figyelni, még akkor is, ha az előadás érdekes (ami pedig előadásban elég ritka). És akkor mi 10-12 éves kis gyermekek fejének beszélünk öt óra hosszat? Én nem értek pedagógiához, de ha ez nem ellenkezik a pedagógia elveivel, úgy ezt a tudományt sem emberi lényeknek találták ki. Hogy az iskola mit ad a mi elvett drága kincseinkért, a kivert érdeklődésért, a megcsonkított egészségért, az elnyomott szabadságért és önállóságért, azt nekem sok érdeklődésem ellenére sem sikerült kinyomoznom.” (Tudatos szülők iskolája)

Bizonyára sok igazság van a fenti sorokban, ezt nem is vitatom. Mégis, szülőként is pedagógusként is szeretném, ha nem ezek jelennének meg a neten, illetve a  médiákban.

Nem kívánom elemezni a sorokat, csak néhány gondolatot írnék le a fenti a sorokkal kapcsolatban:

– Azokban az iskolákban, ahol a pedagógusok tudatosan használják a modern pedagógiai módszereket, a gyerekek igenis nagyon jól érzik magukat.

– Mindig elfelejtődik, hogy már ősidők óta feladatai vannak a gyerekeknek. Nagyon-nagyon régen, mikor még nem jártak iskolába a gyerekek, akkor pl. állatokat őriztek, segítettek a ház körül, és biztos vagyok benne, hogy nem hagyták őket heverészni, meg alukálni 10-ig, mert szegény gyerek… ki kellett vennie a gyermeknek is a részét a feladatokból, ennyi, erről szólt a dolog. Pedagógiai szempontból is helyes mindez, hiszen a felelősség, a kötelességérzet kialakulása lehetetlen a nélkül, hogy feladatokat adnánk a porontyunknak, Na, nyilván nem libát őriztetünk vele… de ki tudja, melyik családnál mi a feladat.

 

– Nagyon tisztelem és magam is hasznosítom a munkám során az alternatív pedagógiákat, de be kell látni, hogy kellene valami új, valami igazán korszerű iskola az új generációk számára. Olyan iskolára gondolok, ahol a nevelési feladatok és a tanulás értéke, becsülete összhangban van. Nyilvánvaló, hogy erre a frontális oktatási módszerek alkalmatlanok, viszont a túlságosan nagy liberalizmusban sem hiszek.

– Ma Magyarországon, kevés olyan iskola lehet, ahol a gyermek egészségét az iskola veszélyezteti. Végig kellene gondolni -akár segítséggel -, hogy a reálisak e a család elvárásai az iskolával és a gyermekkel kapcsolatban, megfelelő e nevelési irányultság, és ennek egyáltalán a választott iskola megfelel e. Valószínűleg nem tud egyetlen iskola sem azonosulni a napi késésekkel, a rendszeres felkészületlenséggel. Mindent meg kell, lehet beszélni, de vannak keretek, amiket be kell tartani. Na, és szülőként sem szabad belekényelmesedni az iskolába.

– Ha mégis kétségeink támadnak, gondoljunk bele, milyen világban élünk. Vajon ebbe hogyan fog óvott, féltett gyermekünk beilleszkedni. Az álmokon túl, látjuk e, hogy aktív részese lehet a felnőtt társadalomnak…. Iskolásként a kötelességeivel, feladataival hogyan áll, és mi hogyan segítünk neki, megérti e, hogy Neki bizony vannak feladatai…

– Mert végülis felnőtt lesz, ha akarjuk, ha nem eljön az idő… és akkor el kell engedni, mert ez az élet rendje… engedjük el úgy, hogy visszanézve tudjuk, hogy érte, megérte 🙂

 

Anya tanul

2013 október 3. | Szerző: Zahír

Hiszek abban, hogy van a értelme, értéke  a tanulásnak. Ez az alap. Innen indultam el tanítóként, itt tartok anyaként, nőként, emberként.

Folyamatosan tanulok.

Tanulok a munkahelyemen a gyerekektől, a kollégáktól. Tanulok a saját gyerekeimtől, a páromtól… másokról, más dolgokról, magamról…

Na, és tanulok egyetemen.. és sokat tanulok magamról, meg arról, mennyire ki lehet rázódni (huh nem jó kifejezés) a tanulásból.

Amikor elkezdtem, azt hittem lesz értelme, közben kiderült talán nem, de már nem lehet abbahagyni…

Nagyon szeretnék mindenhol ott lenni minőségileg… azt hiszem lehetetlen. Most a lakás úszik… esténként a gép előtt ülök, határidős dolgozat, közben jön az újabb feladat (az internet csodája), borul a tervem, hogy határidőre leadjam a dogát. Közben meg bizonytalanul is csinálom, mert nem mindent értek, nem mindennel értek egyet. (mindig lázadok)

Fáradt is vagyok, és különben is. El szeretnék heverni  a kanapén, és semmit nem akarok csinálni.

Stressz helyzetben rágyújtanék, de nincs itthon cigi, mert ugye nem dohányzom. Ezért eszek. Bármit. Aztán igyekszem nem enni, Semmit.

Eszembe is jut, hogy tornázni kéne, de fáradt vagyok és tanulnom kell.

Ami időm marad, azt a lányokkal töltöm.

És ettől már nem leszek annyira fáradt, és mosoly lesz az arcomon…

Ti tanultok? Hogy csináljátok? Nincs néha elegetek? BRRRR